
Hölgyek, Urak, jövőre folytatjuk!
Hunyi Péter - Ceremóniamester |
|
November 28-án került megrendezésre a magyar esküvői szakma évadzáró rendezvénye és díjkiosztó gálája. Az idén ennek a nagy szabású rendezvénynek az Európa Hajó adott otthont. Ezen az estén a Ceremóniamester Szövetség tagjai, köztük jómagam is, hajós kapitánynak álltunk, és mi fogadtuk a hajóra érkező vendégeket. Folytatás a képre kattintva! ![]() Azt kell hogy mondjam, idén sem csalódtam. A korábbi évekhez hasonlóan színvonalas rendezvényen vehetett részt a mélyen tisztelt publikum. Idén, akár egy jacht partyn, minden vendég kék-fehér színekbe öltözött. Az estét Tóth Mihály ceremóniamester, a Ceremóniamester Szövetség alapítójának beszéde nyitotta meg. Azt követően a rendezvény egyik várva várt pillanata következett, a díjkiosztó. Mely során a nagy tiszteletben álló Varga Rózsa, a rendezvény fővédnöke, átadta a nyerteseknek az együttműködés díját, Pallagi Ákos ceremóniamester konferálásának kíséretében. A korábbi bejegyzéseim főszereplői közül Csobán Éva esküvőszervezőt, valamint a G2-fotósokat is jelölték egy-egy kategóriában, és végül utóbbiak a Hungarian Wedding Award az “Együttműködés díja” fotográfus kategóriában első helyezettek lettek. Barátom és egyben kollégám, a Ceremóniamester Szövetség tagja, akire a szövetségen belül végtelenül büszkék vagyunk, Farkas Stefán, pedig a Hungarian Wedding Award az “Együttműködés díja” ceremóniamester kategóriájában az első 3 között végzett. Ezúton is szeretnék gratulálni nekik! A díjkiosztót egy ínycsiklandozó vacsora, majd egy különleges meglepetés program követte. Az Európa Hajó útra kelt a Dunán, azonban mi a Titanic-kal ellentétben több mint 2 óra hajókázás után épségben ki is kötöttünk. Az este végül egy fergeteges yacht partyval zárult, amelyről a Pesty Party Showband és DJ Dawe gondoskodott. Nem utolsó sorban szeretném megemlíteni azt a fahéjas almapálinkát is, ami még gondoskodott a jó hangulatról! :) Köszönöm, hogy idén is ott lehettem! Remélem, hogy a jövő évi rendezvény is hasonlóan fog sikerülni! Illetve még egyszer gratulálni szeretnék minden nyertesnek és jelöltnek! Hölgyek, Urak, jövőre folytatjuk! A fotók forrása: Agárdi Gábor fotós
|
"Utazás az esküvők univerzumában"Hunyi Péter ceremóniamester tollából. TémákArchívum
February 2025
|